Álom és álom-munka a pszichodrámával

2018. szeptember 22. szombat 12-20h

 
A  workshopon  résztvevők  álmaival foglalkozunk. A játékra jelentkezők közül azoknak az álma kerül megrendezésre,  akiknek álom-anyagát, illetve témáját  a csoport tagjai a legnagyobb arányban választják. Az álmok térben megjelenítését a csoportvezetők rendezik meg. A vezérfonál mindig az álom, ami elvezet az aktuális, valamint a koragyermekkori traumákhoz, azaz eljuttat tudattalanná vált anyag feltárásához is.  Az álmokból készülő pszichodráma - játékok mindig a mindennapi realitásban kezdődnek az elalvással, majd átlépve az álomba a dráma mintha-valóságában folytatódnak, végül a mindennapi valóságban fejeződnek be a felébredéssel.
Az álom-dráma a pszichoterápia és a művészet határmezsgyéjére jutunk el az álomjátékban. (Fantázia is eljátszható.)
 A workshopot mindazoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az álomfejtés, illetve a pszichodráma iránt, de legelső sorban azoknak, akik pszichodráma-képzésben vannak.
 
Vezetők:
Dr. Erdélyi Ildikó, pszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, kiképző pszichoanalitikus, szupervizor.
Sipos Lilla pszichológus,  pszichodrámavezető, kiképző gyermekdráma vezető
 
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Helyszín: Budapest 2-ik.ker. Frankel Leó 20. III. em.5.(Erdélyi  kapucsengő)
Részvételi díj: 20 ezer ft/alkalom (10 terápiás óra)
 
A workshopon való részvétel a felsőfokú pszichodráma képzésbe beszámítható 10 órában klinikai témakörben.

Hírek

Egyesületek szakmai programjai 2018-ban

Egyesületek szakmai programjai 2018-ban

Bővebben...  

A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület konferenciája

2018. szeptember 22.

Találkozásaink: határok és hatások

Bővebben...  

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület konferenciája

2018. október 12-13.

100/25: A megkerülhetetlen tudattalan

Bővebben...  

Playback műhely a Thalassa Házban

Képzésben lévő és kiképzett pszichodramatisták számára személyes élményen alapuló tapasztalatot szeretnénk nyújtani arról, hogyan működik a playback egy terápiás közösségben. Bővebben...  

7. Országos Playback-színházi Találkozó

2018. július 6-8. között Budapesten.

Bővebben...

 

Bejelentkezés

Ha Ön tagja az egyesületnek, lépjen be saját profiljával!




- Elfelejtette jelszavát?
- Elfelejtette felhasználónevét?

Oldaltérkép

 

           A Magyar Pszichodráma Egyesület támogatója a Rackhost Zrt.      www.rackhost.hu