Az MPE 2012. júliusi hírlevele

  Kedves Tagtársunk!

Remélem, ha nyaralsz is éppen, előbb-utóbb elolvasod ezt a körlevelet, melyben három fontos dologról tájékoztatunk: tagdíjról, közgyűlésről és az új honlapról.  

  1. A tagdíjak befizetéséről személyre szóló levelet kap minden egyesületi tag. Ösztönzésül tájékoztatjuk a tagságot, hogy a 2011-2012 évre vonatkozó tagdíjhátralékok összege több mint 3 millió Ft.

  2. 2012. november 15-én Közgyűlést tartunk, melynek többek között két fontos feladata van. Az egyik, hogy a vezetőség egyik tagjának és az ellenőrző bizottság két tagjának lemondása miatt soron kívül új tisztségviselőket kell választanunk. Az ellenőrző bizottság munkáját nagyban megkönnyítené, ha olyan tagokkal egészülne ki, akik pénzügyi-, gazdasági- és jogi ismeretekkel / végzettséggel rendelkeznek. A jelölő bizottság szeptemberben fog összeállni, náluk lehet majd leadni a jelöléseket. Ennek pontos menetéről szeptember végéig tájékoztatunk Benneteket. A novemberi Közgyűlés másik fontos feladata, hogy a munkacsoportok alapításának kereteit az alapszabályban módosítsuk.

  3. Örömmel értesítünk, hogy az új honlapunk július 15-től üzemel. Címe nem változik, ugyanúgy a megszokott www.pszichodrama.hu link alól érhető el. A honlapon lesznek olyan információk és tartalmak, melyeket csak tagok érhetnek el regisztráció után. Ha hozzá szeretnél férni ezekhez a tartalmakhoz, akkor kérünk, hogy a honlap útmutatásai alapján regisztráld magad.

Mindenkinek jó pihenést és kellemes nyarat kívánunk!

A vezetőség nevében,

Fedor Béla
MPE elnöke

Hírek

Monodráma képzés indul (II. csoport)

MONODRÁMA KIKÉPZŐ PROGRAM

II. csoport, 2020 februártól.

A MPE keretében meghirdetésre kerül a 2. „pilot” monodráma képzés, amiért sikeres teljesítés esetén tanúsítvány jár.

Bővebben...  
Módosult a Képzési Rend

Tanulmányi Bizottság tájékoztatja az egyesület tagjait, csoportvezetőit, képzésben lévőket, hogy elkészült a módosított Képzési Rend, valamint a Diplomamunka Készítési és Vizsgaszabályzat. Az új szabályzatok 2019. november 25-én lépnek életbe, miután a Vezetőség és a TB konszenzussal elfogadta a módosításokat.

A módosított Képzési Rend itt olvasható.

 
Tisztségviselők 2019. november 21.

A Magyar Pszichodráma Egyesület Tisztújító Közgyűlése 2019. november 21-én döntött a tisztségekről. A következő három évben a tisztségeket betöltők:

 

Bővebben...  
7ker hangjai
 
Sikeresen lezárult egy pályázatunk, a „7ker hangjai – szociodráma foglalkozások VII. kerületi fiataloknak” program. A program keretében Blaskó Ágnes és Durst Móni nyári akciótábort szerveztek, melyről készült egy kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=U2-ul39ex8Q&feature=youtu.be&fbclid=IwAR28TZyV6mH52N5bWLIHTF06g1vcwxKYj8kSJDwHj9uYnZx-IwmOumAT8Tk
 
és egy cikk: https://nlc.hu/ezvan/20190920/budapest-damjanich-utca-diszites-gyerekek/
 
Playback műhely a Thalassa Házban

Képzésben lévő és kiképzett pszichodramatisták számára személyes élményen alapuló tapasztalatot szeretnénk nyújtani arról, hogyan működik a playback egy terápiás közösségben. Bővebben...  

Facilitating Collective Intelligence

A Handbook For Trainers, Coaches, Consultants and Leaders (authors: Chantal Nève-Hanquet and Agathe Crespel), Routledge 2019,

is now available.

Bővebben...  

Bejelentkezés

Ha Ön tagja az egyesületnek, lépjen be saját profiljával!




- Elfelejtette jelszavát?
- Elfelejtette felhasználónevét?

Oldaltérkép

 

           A Magyar Pszichodráma Egyesület támogatója a Rackhost Zrt.      www.rackhost.hu