Bibliodráma csoportok

Kezdés

Téma

Csoportvezetők

Információ, jelentkezés

2017 szeptember

Bibliodráma sajátélményű csoport 70 óra 

 

Nyáry Péter

kiképző bibliodráma vezető szupervízor, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető  

 

Tatai Klára

teológus, bibliodráma vezető, mentálhigiénés szakember, pszichodráma asszisztens

Bővebben

„Gyógyulás a kapcsolatokban” 

címmel

Bibliodráma csoport indul

 

2017. szeptemberétől 2018 áprilisig, kettő-, illetve háromhetente szerda esténként, 18-21.30.

 

„Kezdetben volt a kapcsolat” (Moreno)

 

A Biblia történeteiről elmondható, hogy jobbára gyógyító hatású történetek. A gyógyulás nem egyszer valamilyen csodatétel kapcsán megy végbe, és az emberi testben történik meg. Sok elbeszélés azonban azt adja hírül, hogy a megsebzett és törékeny kapcsolatokban történik olyan jellegű változás, ami gyógyulással jár. A kapcsolati sérülés a mai embernek is sajátja. Csoportunkban annak átélésére hívunk, hogy a szereplők köntösébe bújva együtt tapasztaljuk meg a családban vagy más kapcsolatokban elszenvedett sérülésekből való kilábalást.  

 

A bibliodráma segítségével a Bibliához a szerepjáték, a dramatikus megjelenítés eszközével közelíthetünk. Belehelyezkedhetünk a szereplők lelkivilágába, tapasztalatokat szerezhetünk önmagunkról és a bibliai üzenetről. A részvétel nem igényel színészi képességeket, elég hozzá a nyitottság és a gyermeki játékkedv.  

 

Ha foglalkoztat ez a kérdés, szeretettel várunk a csoportba!   

 

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 20/773-9542.

 

További információ:

tataiklara.hu

 

Plakát

 

A csoporton való részvétel az MPE Képzési Rendjének  megfelelően a bibliodráma gyakorló képzés előfeltételeként  beszámítható.

2017. március

Bibliodráma sajátélményű csoport

 

70 óra

 

Nyáry Péter


kiképző bibliodráma vezető szupervízor,

mentálhigiénés szakember,

pszichodráma vezető
 

Tatai Klára

teológus,

bibliodráma vezető,

mentálhigiénés szakember,

pszichodráma asszisztens

Bővebben

 „Gyógyulás a kapcsolatokban”  címmel

Bibliodráma csoport indul

2017. márciusától decemberig, kettő-, illetve háromhetente hétfő esténként, 18-21.30.
 
„Kezdetben volt a kapcsolat” (Moreno)
 
A Biblia történeteiről elmondható, hogy jobbára gyógyító hatású történetek. A gyógyulás nem egyszer valamilyen csodatétel kapcsán megy végbe, és az emberi testben történik meg. Sok elbeszélés azonban azt adja hírül, hogy a megsebzett és törékeny kapcsolatokban történik olyan jellegű változás, ami gyógyulással jár. A kapcsolati sérülés a mai embernek is sajátja. Csoportunkban annak átélésére hívunk, hogy a szereplők köntösébe bújva együtt tapasztaljuk meg a családban vagy más kapcsolatokban elszenvedett sérülésekből való kilábalást.
 

A bibliodráma segítségével a Bibliához a szerepjáték, a dramatikus megjelenítés eszközével közelíthetünk. Belehelyezkedhetünk a szereplők lelkivilágába, tapasztalatokat szerezhetünk önmagunkról és a bibliai üzenetről. A részvétel nem igényel színészi képességeket, elég hozzá a nyitottság és a gyermeki játékkedv.
 

Ha foglalkoztat ez a kérdés, szeretettel várunk a csoportba! 
 

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 20/773-9542.


További információ: tataiklara.hu


Csoporthirdetés plakátja
 

A csoporton való részvétel az MPE Képzési Rendjének  megfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

2016. október

önismereti,

120 óra

 

Baják Gábor

kiképző bibliodráma vezető és

kiképző pszichodráma vezető,

mentálhigiénés szakember

 

Majsai-Hideg Tünde

kiképző bilbiodráma vezető szupervizor,

pszichodráma vezető,

lelkész

Bővebben

Havonta egyszer, péntekenként 14.00-20.30 óráig.

Helyszín: Bp. VIII. Bródy Sándor u.

 

Biblio-pszichodráma csoport

Munkamódunk:

A bibliodráma és a pszichodráma módszerét használjuk. Bibliai történeteket elevenítünk meg, majd a személyes érintettségek, kérdések mentén a pszichodráma eszköztárával dolgozunk.

 

Jelentkezési határidő október 10.

Jelentkezés, információ:

Baják Gábor

20/4541-631

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnek megfelelően bibliodráma sajátélményként a bibliodráma képzés előfeltételeként beszámítható.

2016. őszétől 

"Párbeszéd" Bibliodráma sajátélmény,

70 óra  

 

Majsai-Hideg Tünde

lelkész,  pszichodráma vezető,

kiképző bibliodráma vezető

 

Dr. Varga Péter Pius

tanár, pszichodráma vezető,

kiképző bibliodráma vezető  

Bővebben

 BIBLIODRÁMA : PÁRBESZÉD - MESTERFOKON

 

Csoportunkat azoknak ajánljuk, akik

  • mélyebb bibliodramatikus-önismereti folyamatra vágynak
  • oktatásban, felnőttképzésben dolgozó szakemberként (pedagógus, tréner, terapeuta, pszichológus, orvos, művészeti nevelő, lelkész, hitoktató, szociális munkás, szupervízor) szeretnének munkájukat segítő szaktudáshoz jutni
  • pszichodráma asszisztensként, vezetőként szeretnének a bibliodráma felé tovább képződni
  • érdeklődnek a vallásközi párbeszéd és interkulturális témák iránt.

 

Munkamódunk: a bibliodráma történése után a személyes rezonanciára épülve egy-egy "vignetta" segít az önismereti rész feldolgozásában.

 

A csoport keretei: 70 óra, 2016. ősztől, kéthetente, 1. és 3. csütörtökön 16.30-21.00 (6x45')

 

Költségek: 1.600,- Ft/óra

 

Érdeklődés, jelentkezés a csoportvezetőknél:

Majsai-Hideg Tünde, lelkész, pszichodráma vezető, bibliodráma kiképző, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 30-2603564

 

Dr. Varga Péter Pius, tanár, pszichodráma vezető, bibliodráma kiképző, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 30-9543537

 

A csoportot a bibliodráma képzés saját élmény részeként, 70 órában a MPE Bibliodráma Munkacsoport keretén belül hirdetjük meg.

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma képzés előfeltételeként beszámítható.

2016. februártól

 

Bibliodráma sajátélményű csoport 60 óra  

 

PRÉSBEN

 

Nyáry Péter

kiképző bibliodráma vezető szupervízor,

mentálhigiénés szakember,

pszichodráma vezető

 

Tatai Klára

teológus,

bibliodráma vezető,

mentálhigiénés szakember,

pszichodráma asszisztens 

Bővebben

Bibliodráma csoport indul PRÉSBEN címmel, 2016. februártól decemberig, kettő-, illetve háromhetente hétfő esténként, 18-21.30.

 

„Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk a mondatot.” (Pilinszky)

 

„Présben- Kihívást jelentő helyzetek a Bibliában”.

 

Konfrontáció vagy azonosulás: önmegvalósítás, pénz, áldozathozatal, hatalom, érlelődés. Ezek a fogalmak a mai életben is sok fejtörést, pozitív és negatív érzést hoznak elő belőlünk. A Biblia elbeszélései mindig határhelyzetekben mutatják meg az érintettek vislekedését.  

 

Ha foglalkoztat ez a kérdés, szeretettel várunk a csoportba!  

 

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 20/773-9542.

 

Csoporthirdetés plakátja

 

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

2016. március

70 órás bibliodráma sajátélményű csoport 

 

Egyen/hang-súly

 

Thoma László

lelkipásztor, vallástanár,

pszichodráma asszisztens, bibliodráma vezető

 

Forstner Krisztina

tanítónő, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember,

pszichodráma asszisztens, bibliodráma vezető 

Bővebben

Bibliodráma csoport indul Egyen/hang-súly címmel 2016. márciustól júniusig kéthetente hétfő esténként 18-22 óráig, illetve két szombati alkalommal.

 

Min van a hangsúly az életemben? Mit kell elengedni? Mit kell megtartani? Mire kéne nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy egyensúlyos legyen az életem, és ne csak a súlyát érezzem?

Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, várunk a csoportba!

 

Jelentkezni az alábbi címeken lehet: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

2015. szeptembertől

70 órás bibliodráma sajátélmény

Thoma László

lelkipásztor, vallástanár,

pszichodráma asszisztens,

bibliodráma vezető

 

Forstner Krisztina

tanítónő, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember,

pszichodráma asszisztens,

bibliodráma vezető

 

 

 

Bővebben

Bibliodráma csoport indul 2015 szeptembertől decemberig kéthetente hétfő esténként, illetve két szombati alkalommal.

 

„Az igazi találkozás emberek, nem pedig szerepek között zajlik.” /Thomas D’Ansembourg/

 

Életünket meghatározzák a szerepeink, anya, apa, gyerek, férj, feleség, kolléga, nő, férfi… Mégis mindennek a mélyén ott van az a valaki, akivel néha nehéz és fájdalmas, néha inkább csak vágyott, néha pedig örömteli a valódi találkozás. Ki az a valaki a szerepek alatt?

 

Ha foglalkoztat ez a kérdés, várunk a csoportba!

 

Jelentkezni az alábbi címeken lehet: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

 

2015. augusztus 31.

PÁRAN PÁRBAN

Önismereti bibliodráma csoport PÁROKNAK, HÁZASPÁROKNAK

48 óra

NYÁRY PÉTER

kiképző biblidráma vezető szupervízor,

pszichodráma vezető,

 

RAJSZKI-MERÉNYI HÉDI

gyakorló bibliodráma vezető jelölt

pszichodráma asszisztens

Bővebben

Szeretettel invitálunk olyan házaspárokat, párokat,  a szeptember induló bibliodráma csoportunkba, akik szeretnének  jobban elmélyülni kapcsolatukban,  megérteni egymást,  lappangó megoldatlan kérdéseikre rálátni  vagy egyszerűen ily módon időt szánni egymásra a Biblia tükrében.

 

A csoport 8 alkalommal találkozna  egymással HÉTFŐ esténként 3 hetente.  

 

Helyszín: VII. Murányi utca

 

NYÁRY PÉTER, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

RAJSZKI-MERÉNYI HÉDI, 20/537-4372, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Részvételi díj: 10500 Ft/alkalom/PÁR terembérlettel

 

Tájékoztató Páran párban

A csoporton való részvétel a bibliodráma képzés előfeltételeként nem számítható be.

 

 

2015. február

70 órás bibliodráma sajátélményű csoport

Thoma László

lelkipásztor, vallástanár,

pszichodráma asszisztens,

bibliodráma vezető

 

Forstner Krisztina

tanítónő, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember,

pszichodráma asszisztens,

bibliodráma vezető

Bővebben

Bibliodráma csoport indul Határ-át-lépés címmel 2015.februártól májusig kéthetente hétfő esténként 18-22 óráig, illetve két szombati alkalommal.

Egész életünket határok, keretek szabályozzák, melyek egy részét az emberi elvárások építik körénk. Miért kell ezek mentén élnünk, miért engedjük, hogy ezek kössenek bennünket? Mit jelent átlépni a saját határainkat? Mit jelent megtartani, meghúzni a saját határainkat? Egészséges, megtartó, védelmező határokat építeni magunk köré… Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, várunk a csoportba!

Jelentkezni az alábbi címeken lehet: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

 

2015. január vége

DÖNTÉS ELŐTT-UTÁN

Önismereti bibliodráma csoport 70 órába

 

NYÁRY PÉTER

kiképző biblidráma vezető szupervízor,

pszichodráma vezető,

RAJSZKI-MERÉNYI HÉDI,

bibliodráma asszisztens,

pszichodráma asszisztens

Bővebben

Szeretettel invitálunk a most induló önismereti bibliodráma csoportunkba, ahol a fókuszban a döntéseink dilemmái állnak.

Havi egyszeri szerdai találkozásaink alkalmával bibliai történetek eljátszásával fogjuk körbejárni ennek dilemmáját, középpontba helyezve a kitartást, hűséget, elkötelezettséget az életünk különböző területein.

Helyszín: VII. Murányi utca 61.

NYÁRY PÉTER, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

RAJSZKI-MERÉNYI HÉDI, 20/537-4372, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részvételi díj: 6500 Ft/alkalom terembérlettel

Szórólap

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnekmegfelelően a bibliodráma gyakorlat/asszisztensi képzés előfeltételeként beszámítható.

Hírek

Éva Ádám nélkül - Ádám Éva nélkül

Pszichodráma bemutató 2017. június 9.

Helyszín: Szt. Margit Gimnázium XI. ker. Villányi út 5 – 7
I.emelet 158. terem
Időpont: 2017. június 9. 18h – 20h 30’
Részvételi díj: 500 Ft. terembérlet hozzájárulás

Bővebben...  

Pszichoterápiás csoport

Pszichodráma-pszichoterapeuta képzésben lévő
pszichodráma-vezetők számára
klinikai betegcsoport vezetésére
lehetőséget biztosítunk.
Az MPE és a Nyírő Gyula Kórház-OPAI közti megállapodás alapján
hivatalos klinikai gyakorlóhelyként várjuk a jelentkezőket.
A csoport indításával kapcsolatos részletekről a kapcsolattartó személynél lehet érdeklődni.

Bővebben...  

Anyós-meny, após-vő: helyem a felnőtt gyermekeim életében

50 órás személyiségfejlesztő csoportunkba hívjuk azokat a szülőket, akik családja bővül/bővült felnőtt gyermekük párjával.  

 

Bővebben...  
Változik a csoportregisztrációs díj és a nyilvántartási díj

Kedves Tagtársunk!

 

Az Egyesület Vezetősége az egyesület anyagi stabilitásának megőrzése és a következő vezetőség mozgásterének, terveinek segítése érdekében az alábbi módosításokról döntött a csoportregisztrációs díj és a nyilvántartási díj tekintetében: Bővebben...  

Bejelentkezés

Ha Ön tagja az egyesületnek, lépjen be saját profiljával!




- Elfelejtette jelszavát?
- Elfelejtette felhasználónevét?

Oldaltérkép

 

           A Magyar Pszichodráma Egyesület támogatója a Rackhost Zrt.      www.rackhost.hu